1.lépés:
- Törekedjen arra, hogy pályázatát mindig az adott hirdetésnek megfelelve a lehető legpontosabb módon készítse el. Amennyiben kézzel írott önéletrajzot kérnek, ne sajnálja az időt ennek elkészítésére, hiszen ez a "belépője" a személyes találkozásra. Amennyiben ilyen irányú kérés nincs a kiírásban, akkor mindig számítógéppel készítse el azt.
2.lépés:
- Ma már alapfeltétel, hogy az önéletrajz amerikai stílusban készüljön, hiszen ezáltal válik könnyen áttekinthetővé. lásd: minta
Ez nem azt jelenti, hogy ennek rövidnek, címszavakból állónak kell lennie, sőt. Az egyes pozíciókban végzett feladatok kifejtése, a hatáskör meghatározása sokat segíthet a szakmai alkalmasság megítélése szempontjából.
3.lépés:
- Amennyiben kisebb, kevésbé ismert cégnél dolgozik célszerű néhány szóval bemutatni a vállalat tevékenységét.
4.lépés:
- A munkahelyek megjelölésekor mindig időrendi sorrendbe visszafelé haladjon, hiszen a pályáztatót nem a tíz évvel korábbi tapasztalata érdekli elsősorban.
5.lépés:
- Amennyiben iskolai tanulmányokat folytat célszerű megjelölni a végzés várható időpontját, hogy milyen képzési formában végzi azt, illetve ez havi szinten mennyi elfoglaltságot jelent a munkaidőre vonatkozóan.
6.lépés:
- A nyelvismeret megjelölésekor a pályáztató elsősorban nem a nyelvvizsga típusára kíváncsi, hanem az aktív, beszélt nyelvismeretre. Célszerű ezt a szintet reálisan megítélni, és ezt is feltüntetni a pályázatban, így a személyes találkozás alkalmával sem kerülhet kényelmetlen helyzetbe.
7.lépés:
- Az önéletrajz szerves részét képezi a fénykép. A legcélravezetőbb ( és költségtakarékos) megoldás, ha az igazolványképet beszkennel(tet)i és azt illeszti be az önéletrajzba, általában a jobb felső sarokba.
8.lépés:
- Pályakezdő esetében a gyakorlati tapasztalatok helyett célszerű feltüntetni, hogy mely vállalatoknál töltött el szakmai illetve nyári gyakorlatot, illetve milyen mélységű betekintést nyert adott feladatkörökbe.
9.lépés:
-
Feltöltöm az önéletrajzom!